„Drakula csak egy neve volt a sok közül. Babylon-ban Dragon-ként imádták, most Drake-nek hívják. A legendák szerint az ősi sumér földön született. Az eredetét senki sem ismeri pontosan, de egyet tudunk, Őtőle indult a faj. Ő volt az ura az éj gyermekeinek. Tökéletesnek született és mint a nagy fehér cápának, nem kellett tovább fejlődnie. Felejts el könyvet és filmet, ennél a fickónál nincs Happy End! Végig ott járt a színfalak mögött véres ösvényt vágva az évezredeken át, míg egyszer csak váratlanul nyom nélkül eltűnt.”
Aztán hírét vettem, hogy Hunter kutat utána. Állítólag évszázadokig aludt.
Visszavonult a világtól, mert megundorodott tőle. Úgy tudom, pár hónappal ezelőtt talált rá…
Közeli helyeken, dombokon hegyeken,
Transylvania egy eldugott üregében.
… méghozzá durcásan.
Persze ez nem jelentett problémát, mert Hunter sem egy egyszerű halandó, így könnyen szót értettek egymással és ideiglenesen beköltözött vámpír barátunk az egyik szabad szobánkba. A szavát adta, hogy rendes szomszéd lesz, nem fog zajongani, mindig elpakol maga után a konyhában és a wc ülőkét sem felejti el lehajtani.
De viccet félretéve, a vámpíros dolog nagyon is komoly. Habár eddig még nem tapasztaltuk meg a létezésüket, egyesek szentül meg vannak győződve arról, hogy igenis köztünk járnak. A szórakoztatásunkra a kategóriában „ezermegegy” film, sorozat, képregény, videójáték készült. Itt van például a korszakalkotó Penge-trilógia.
Ki ne ismerné? Hát nem egy Twilight, de azért a top 5-ben benne van. :D
Drake a trilógia utolsó részében fedi fel valódi kilétét a vámpír alattvalók és a híres-neves Fénybenjáró előtt. Mint, ahogy az általában lenni szokott, a film 3/4-éig elhúzzák a dolgokat, majd az utolsó 10 percben a hibrid Penge megszégyeníti vérszívó barátunkat, ja, és persze meg is öli.
Én személy szerint egy kicsit keveselltem a látványt és bátorkodom bevallani, hogy vele jobban szimpatizáltam, mint azzal másik cybergoth jelmezes fazonnal. Bár azt az átalakult formáját, amikor az állkapcsa össze-vissza van, kicsit soknak érzem, ebből is látszik ő más, mint a többi.
Ő ilyennek született, így kell Őt elfogadni, nemdebár?
Drake ősi, kristálytiszta DNS-ét még nem hígította fel több száz nemzedéknyi szelektív mutáció.
S ezt a formáját láthatjuk és csodálhatjuk életnagyságú szobor formájában, melyet az Elit Creature Collectibles hozott el nekünk, Blade Trinity névvel fémjelezve.
A stúdió most sem okoz csalódást, Drake kidolgozása messze menőkig hozza az elvárt szintet, sőt még túl is lő rajta.
A szobor különlegessége, hogy sötétben UV-lámpával megvilágítva, kék színben fénylik a bőre a redők között. Ehhez természetesen egy erre alkalmas világító eszközt is mellékeltek a dobozba.
Igazán limitált darabról van szó, mindössze 300 készült belőle.
A csomaghoz jár még egy eredetiséget igazoló dokumentum is, mely valódi arany plakettel lett ellátva, igaz nem egy kiló a súlya, de még mindig több mint, amit általában a „legdrágább” ételek tetejére tesznek.
Méretei:
Magasság: 80 cm
Szélesség: 68 cm
Mélység: 47 cm
Súly: 16,5 kg
Anyaga: műgyanta, fém
Ismételten Hunter segítségét kértem a szobor ide-oda pakolásában, mert nem csak marha-nehéz, hanem az összevissza álló tüskéi miatt még életveszélyes is.
Az összeszerelése nem okoz gondot, mint ahogy a mellszobrok esetében gyakran lenni szokott, két darabból áll az egész. A testet felhelyezzük a talapzatra és már csak annyi van hátra, hogy a nyakláncát rá adjuk.
Nem is tudom, mi jut eszembe, amikor rápillantok…
Talán az, hogy túlságosan is „Resident Evil”-ös egy vámpírhoz képest.
Az össze-vissza álló állkapcsának a tökéletes kidolgozása magasan felülmúlja az elvártakat. A rengeteg aprólékosan kidolgozott részletet csak akkor vesszük észre, ha egyenesen belemászunk az arcába.
Sőt, nem elég nézni, akkor tudjuk teljesen átadni magunkat a látványnak, ha megérintjük. Akkor érvényesül csak igazán, mennyire valóságos, élethű.
A portré az egyik legszebb, amit valaha láttam. (Még Hunter is teljesen el volt ájulva tőle, pedig ő aztán tényleg nehéz levenni a lábáról.)
A szobor teljes felületén nem találunk 1 mm-t sem, ami el lenne hanyagolva, tüskék, kinövések, nonfiguratív minták…
A sok közül az újabb pozitívom az, hogy úgy oldották meg a festését, hogy különböző megvilágításban mindig más-más színben pompázik. Az alapszíne a nyers húst juttatja az eszembe, de felfedeztem rajta pirosat, lilát, egy kis sárgát és zöldet is egyaránt.
A legjobb az egészben, amit korábban már említettem, hogy UV-fény hatására kéken izzanak a fején, testén lévő „repedések”. Sőt a talapzat hátoldalán is világít az a furcsa jel.
Ez a látvány eszméletlen és mindent megér. A szobor megérdemel egy külön helyiséget magának, ahol UV-lámpák kereszttüzében fürdőzhet.
A talapzata méltón viseli a szobor nevét. A repedéseknek és a különleges írásjeleknek köszönhetően egy pillanatra elhisszük, hogy tényleg egy ősi templomból származik ez az ereklye.
Az ECC sosem okoz csalódást, s most is bebizonyította, hogy úttörők a saját kategóriájukban.
Hálás vagyok, hogy sok szép munkát láthattam már tőlük és remélem, hogy a továbbiakban is csodálhatom a műveiket.
Végezetül pedig…
Ne felejtsétek el, előbb vagy utóbb a szomjúság mindig győz.
Értékelés:
- az alapvető konstrukció, azaz a mű részei mennyire illeszkednek egymáshoz, mennyire tartják magukat, mennyire stabil a kialakítás: 10/10 (mivel egy darabból áll az egész, így bizony piszkosul stabil, kivéve a nyaklánc)
- általános dizájn, azaz a karakter testtartása, öltözéke, egyéb kiegészítői és maga az egész koncepció mennyire adja át a várt összhatást: 10/10 (elég félelmetes kis vámpír lett)
- végül, de nem utolsó sorban számomra a portré kidolgozottsága jelenti a szobor egyik fő sarokkövét: 10/10 (ez nem csupán egy portré, ennyire szétágazó állkapoccsal akár 5 portréja is lehetne)
Képgaléria
