Cikkek

Sideshow Batman Call To Arms Year of The Horse bemutató

Egy újabb Batman szobrot mutatunk be ma Nektek a Sideshow műhelyéből!

Sideshow Batman Call To Arms Year of The Horse bemutató

Egymillió évvel az ember születése előtt a lovak óriási mezőkön legeltek és olyan hangok alapján tájékozódtak, amiket csak ők hallottak.

Mint vad a vadásszal, úgy találkoztak először az emberrel.

Mert jóval azelőtt semhogy munkára fogták volna, a húsukért megölték őket.

Az emberhez fűződő viszonyuk örökre törékeny marad, mert a félelem immár túl mélyen költözött a szívükbe ahhoz, hogy elfeledhessék.

Az új-kőkorszak óta amikoris először fogtak be lovat, akadt néhány ember, aki mindezt megértette.

Ők a lovak lelkébe látnak és gyógyírrel szolgáltak a sebeikre…

A lovak és emberek közötti kapcsolat az idők folyamán elválaszthatatlan kötelékké kovácsolódott.

Ezt a köteléket számos mese, monda, költemény, képregény, film megörökítette az utókor számára. Némelyik már-már kultusztörténetté nőtte ki magát.

Melyek nélkül nem lehetett volna gyermekkorunk…

Ilyenek például Zorro története, a mindenki nagy kedvence a Vigyázat, vadnyugat! És a gyerekekről sem feledkeztek meg, itt van még a Szilaj, a vad völgy paripája is.

Szóval a lovas történetek tárháza szinte végtelen, mindig is voltak és mindig is lesznek, amíg lesz élet kicsiny kis bolygónkon.

Így történhetett meg az is, hogy kedvenc szuperhősünk (nekem mondjuk nem, de Hunter-nek is), Batman egy történet erejéig a hatalmas négylábú barátjának a szolgálatait élvezi.

Egy történetben, méghozzá A Sötét Lovag visszatér-ben találkozhattunk azzal a jelenettel, amiről szólni fog ez a kis iromány.

Batman lóhátra kényszerül, miután egy felrobbant atombombának köszönhetően az egész kontinensen elmegy az áram. Így a megszokott Batmobilt egy éjfekete Batparipára cseréli.

Ebből az esemény sorozatból ragadott ki a Dc Collectibles egy tökéletes pillanatot és megörökítette a rajongók számára.

A most bemutatott darab a széria első kiadása, mely annyit tesz, hogy 1000 példányban adták ki. Ami megkülönbözteti a második szériától az az, hogy Batman jelmeze fekete-szürke, míg az utóbbi kék-szürke színt kapott. Illetve a második széria darabjait nem látták el sorszámmal.

Tavaly, 2019-ben újra kiadták a szobrot miniatürizált formában, ismét a szürke-kék színkombinációban. Ezt 5000 darabra limitálták és a mai napig kapható.

A doboz kibontása után első ránézésre feltűnik, hogy csupán három részből áll a szobor. Batman feje és köpenye, a ló a talapzattal és hősünk teste és végül a lónak a farka. Pofon egyszerű az összeépítés, különösebb odafigyelést nem igényel.

A ló ágaskodó tartásban helyezkedik el, Batman vicsorog, feltehetően a film előző jelenetében szerzett sérüléseknek hála. (Joker tűpárnát csinált belőle.)

Az egész szobor lendületes kialakítása egy csatába induló hadvezér megjelenését kölcsönzi Batmannek, ami hű mása a filmben látottaknak. Az alkotás címe is ez: Call to Arms – Hadba Hívás.

A nálunk lévő verzió a Year of the Horse, azaz a ló éve alcímet is magán viseli.

Ennek a szériának a festésénél sokkal jobban sikerült elkapni az eredeti, Frank Miller-féle, képregényes dizájnt, mint a későbbi daraboknál.

A ló anatómiája és alapvető kidolgozottsága sem hagy kívánnivalót maga után. Ez pozitív csalódás, hiszen ritkán sikerül a lovat igazi valójában megalkotni. Az állat szeme, szája, patkolt lábai, sörénye mind egytől egyig hibátlan mestermunka.

Itt megjegyezném, hogy idén egy másik lovas Batman szoborral is fogunk jelentkezi, amit már én is izgatottan várok. Ő az XM Studios Shogun-ja lesz.

Konstrukciós hiányosságot nem tudok megemlíteni a szoborral kapcsolatban. Külön érdekességként említeném meg, hogy a parika farka nem csak az állat hátsófeléhez van mágnessel rögzítve, hanem a másik végén is, ahol a sáros talapzattal találkozik, ott is egy erős mágnes biztosítja a tartást.

Annak ellenére, hogy a szobor majdnem egy a feje tetejére állított piramis, az alkotóknak annyira jól sikerült elhelyezni a súlypontját, hogy így is tökéletesen biztosan áll.

A talapzat egy egyszerű szikladarab, ahonnan a ló éppen elrugaszkodik.

Összegzésképpen, nem vagyok egy nagy Batman rajongó, viszont a lovakat szeretem, így még az én tetszésemet is elnyerte.

 

Méretek:

  • Magasság: 36 cm
  • Hosszúság: 36 cm
  • Súly: 2,4 kg
  • Anyaga: coldcast-porcelán – ez egy átmenet a porcelán és a napjainkban alkalmazott műgyanta között.

 

Értékelés:

  • Az alapvető konstrukció, azaz a mű részei mennyire illeszkednek egymáshoz, mennyire tartják magukat, mennyire stabil a kialakítás: 10/9 (csak mert nagyon szigorú akarok lenni és a farok illesztési vonala kissé látható).
  • Általános dizájn, azaz a karakter testtartása, öltözéke, egyéb kiegészítői és maga az egész koncepció mennyire adja át a várt összhatást: 10/10 (nagyon dinamikus az ábrázolás).
  • Végül, de nem utolsó sorban számomra a portré kidolgozottsága jelenti a szobor egyik fő sarokkövét: 10/10 (nem élethű a portré, viszont nem is hivatott annak lenni, hiszen a képregény mintáját követi, azt pedig 100%-ig hozza).
2020-02-16 Termékbemutatók, Batman, Sideshow,