Cikkek

Jól vigyázz a bőregérrel, mert lecsaphat rád... főleg éjjel

Jól vigyázz a bőregérrel, mert lecsaphat rád... főleg éjjel

Sziasztok Vadászok!

Akik régebb óta, vagy jobban ismernek, tudják rólam, hogy nem szokásom túlaggódni dolgokat és ez a fajta hozzáállásom az élet minden területére kiterjed. 

Kicsit úgy állok a dolgokhoz, ahogy Gandalf: én is tudom, hogy addig esik az eső, amíg el nem áll, vagyis amíg ki nem esi magát rendesen. Én is akkor érkezem, amikor. Sosem hamarabb, vagy később, hanem mindig időben. 

Na, nem gondolom magam varázslónak, de tényleg próbálom úgy felfogni az egész világot és az életet, mint egy nagy tengert, amiben el lehet süllyedni, mint Jack, de meg is lovagolhatjuk a hullámokat, akár a legvagányabb hawaii szörfös. 

Ha lehet, én inkább az utóbbi példát követem és sodródom azzal a bizonyos árral, nem pedig szemben úszom vele.

Így azt is elfogadom, hogy egy cikk akkor íródik meg, mikor eljön az ideje.

 

Különösen, hogy ismerem az írás természetét és ez is – mint minden más művészeti alkotás – megszületik, nem pedig megalkotják.

 

Mai cikkemet nem most akartam kirakni és itt nem egyszerűen arra gondolok, hogy már este van, este van, ki ki nyugalomban, hanem arra, hogy igazából már hetek óta szerettem volna lehozni ezt a kis szösszenetet, viszont a sors úgy hozta, hogy illeszkedik mindegyik témához, amikkel az elmúlt hetekben foglalkoztunk.

Akiért a harang szól

A hajnali kakaskukorékolás és a harang is értünk szól, ártatlan, jámbor halandókért, akik minden reggel áldják a Nap fényét, hiszen ismét nem ragadtak el minket az éjszaka teremtményei, akik minden sötét sarokban ácsingózva várják, hogy megkaparinthassák testünket, vérünket és lelkünket.

De azokért a szörnyekért is szól, akik értünk lettek azzá, amivé és akaratuk utolsó morzsáival is azért küzdenek, hogy maradék emberségüket megtarthassák és ne ragadja magával a legsötétebb mélység, ahol csak az éhség van, a fájdalom és a halál.

Testvériség

A vér összeköt. De ugyanígy összeköthet egy szörnyű titok is, melyet három férfi együtt hordoz és itt most nem a részeg vonatozásra gondolok a Kék Osztriga mosdójában, hanem egy sokkal terhesebb titokra, melyet az említett férfiak önszántukból hordoznak a sírig. Egyikük többszöri forduló után is.

Fegyverhordozók

A három férfiból kettő pedig egész életében fegyverhordozója volt hősünknek és ismét nem olyan fegyverre kell gondolni, amire a Kék Osztrigás hasonlat után asszociálnátok.

Ennyi altesti poén talán elég is volt. Azt már meg sem kellene említenem, hogy egyiküket meg is karózzák. 

Nem, nem úgy. 

Na, fordítsuk komolyra a szót!

Batman-t talán nem kell különösebben bemutatni senkinek, hiszen karrierje lassan a 90. évéhez közelít. A Köpenyes Igazságosztó megküzdött már mindenkivel az évek során, hogy szeretett városát megvédelmezze. Utazott az űrben, az időben, járt különböző dimenziókban és még saját csapatát is laposra verte, ha ezt kívánta meg a becsület.

Persze számos történet és karakter velejét a misztikum adja. A varázslat, az árnyak birodalma, a káosz és a rend erői, vagy akár a különböző kultúrák istenei sem állnak távol Batman világától.

Ugye a karakter egy éjjeli ragadozó, a denevér jelét hordozza és ahogy „névadója”, így ő is éjjel igazán aktív. 

Jelmezének, a mozgásának, ahogy házról házra siklik, suhan és annak, hogy csak nagyon kevesen látják őt szemtől szemben igazi valójában, így a történetek folyamán gyakran utalnak rá úgy, mint valamiféle nokturnális, misztikus lényre, például vámpírra.

A New52 egyik történetében Hal Jordan is azzal cukkolja első találkozásukkor, hogy már pedig az ő véréből nem kap.

Az Unlimited animációs sorozatban egy alkalommal magát a jó öreg Dracula-t is térdre kényszeríti, bár tény, hogy mindent be kell vetnie, ha le akarja győzni ezt az ősöreg szörnyeteget.

Az elsősorban gyerekeknek szánt történethez egy képregény-trilógia adta az alapot, amit Doug Moench írt és Kelley Jones és John Beatty rajzolt még a ’90-es években.

A sztori itt is Dracula közbenjárásával indul meg a sötét és elkerülhetetlen vég felé.

Gotham utcáin tombol a halál és most még a megszokottnál is súlyosabb mértékben, hiszen egy ismeretlen sorozatgyilkos kivéreztetett tetemeket hagy szerte a városban, miközben Bruce Wayne-t rémálmok gyötrik, melyekben egy szellemszerű női alak kísérti a férfit.

Nem sokkal később Batman különleges változásokat vesz észre magán, ereje megnövekszik, érzékei a végletekig kiélesednek, miközben egy eddig ismeretlen éhség tüze kínozza.

Nyomozásai a csatornába vezetnek, ahol szembe kerül a legendával, a mesével, mellyel csak a szülők riogatták gyermekeiket, „élő” vámpírokkal találja szembe magát.

Ha ez nem lenne elég, megjelenik a Penge második részéből ismert vámpír-különítmény.

Na, jó. Nem ők azok, de nagyon hasonlítanak, csak itt nem morog folyamatosan Ron Pearlman.

A csapatot vezető nőről, Tanya-ról kiderül, hogy évszázadok óta üldözi a várost kínzó eseményekért felelős lényt, akinek ő maga is köszönheti szenvedését.

Tanya az évszázadok alatt kifejlesztette az ekkor még kevéssé divatos True Blood-ot, amivel megőrizhette emberségét, hiszen ezzel a mesterséges vérplazmával olthatta nyughatatlan szomját.

Bár Tanya meghal a Dracula ellen irányuló egyik merénylet során, előtte még átadja sötét áldását Batman-nek, hogy neki lehessen esélye a vámpírok atyjával szemben.

Később újdonsült erejével, Alfred és Gordon iránt érzett aggodalmával és néhány ezüst batarang-gal felfegyverkezve sikerül legyőznie Dracula-t, de a harcban Batman is életét veszti.

Hősünk később a Wayne családi kriptában tér magához, hiszen a halál néha csak a kezdet…

Így ér véget a trilógia első része, a Batman & Dracula – Red Rain című képregény.

A sorozat következő részei (Bloodstorm, Crimson Mist) lépésről lépésre emelik a tétet, míg már mi is csak annyit várunk, hogy „hősünk” és társai végre megszabaduljanak az átok szörnyű súlyától.

Megismerhetjük a vérfarkassá avanzsált Selina Kyle-t, akivel természetesen ellentéteik ellenére itt is egymásra találnak, hogy végül elveszítsék egymást.

Szembesülünk a veszteség terhével, melyet már Batman sem képes ép ésszel elviselni és a bánat és a kétségbeesés oltárán önmaga dobja el lelke utolsó tiszta darabját.

Persze azt is láthatjuk, hogy a kötelességtudat és a lelkiismeret még a legszörnyűbb tett után is képes a helyes döntésre kényszeríteni Gotham védelmezőjét és azt is, hogy barátai az utolsó pillanatig hűséggel adóznak neki és képesek rá, hogy megtegyék a legnehezebb feladatot. Saját kezűleg segítsék át barátjukat a nemlétbe.

 

Ha ez nem lenne elég, akkor kapunk még egy visszatérő Batman-rémet, aki tényleg rendet tesz a városban, de nem válogat a módszerekben, rengeteg belezést, leszaggatott fejeket és pár gömbölyded női idomot is a képregények paneljeire és jó sztorihoz hűen a katarzis sem marad el és úgy búcsúzhatunk a triótól és a trilógiától, ahogy azt a mű és mi, olvasók is megérdemeljük.

Tudom, hogy olyan lyukas a sztori, mint az ementáli, de nem szerettem volna lelőni minden csavart idő előtt.

A képek közt találtok pár Vámpír-Batman szobrot és néhány fotót a képregények oldalairól. Utóbbit csak erős idegzetűeknek ajánlom.

Ha szeretnétek jobban elmélyedni a képregényben, vagy szívesen látnátok az én elborult szememmel valamelyik másik alkotást, azt bátran írjátok meg nekünk kommentben.

És persze ha tetszett a cikkem, kérlek, egy megosztással segítsétek a munkánkat! Köszönöm! :)

 

By Hunter

2021-10-21 Termékbemutatók, Általános, Batman,