"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok, Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll, Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám, Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár, Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?" Szólt a Holló. "Soha már!"
Úgy érzem a bosszúállók hetén jobb és pop kulturálisabb igazságosztót nem is hozhattam volna nektek, mint a gótikus képregény lapjairól leröppent Hollót. Bárki aki olvasta James O’Barr képregényes ámokfutását (erre hamarosan kitérek), vagy látta a film adaptációt, az valamilyen szinten közel érzi magához főszereplő zenész Eric Draven szenvedését.
Mielőtt azt várnátok, hogy jobban is belemenjek a történet ismertetésébe meg kell jegyeznem, hogy most inkább eme kultikus mű megalkotásának tragikus körülményeivel szeretnék foglalkozni. Az író gyakorlatilag a saját veszteségét és szenvedését rótta papírra, és az általa életre hívott karakteren keresztül próbált saját lelkének fájdalmára orvosságot találni. Sikertelenül.
1978-ban, az akkor még csak 18 éves James O'Barr menyasszonyát egy részeg sofőr halálra gázolta. A fiatal férfi rettenetesen összeroppant, és menekülni próbálva a rideg valóság elől, belépett a haditengerészethez amely Németországba vezényelte. Itt kezdett dolgozni még 1981 környékén A holló című képregényén, hogy ezáltal enyhítse menyasszonya elvesztésének fájdalmát. A történetet személyes tragédiája mellett egy detroiti újságcikk is inspirálta, amely szerint egy olcsó jegygyűrű miatt gyilkoltak meg egy fiatal párt. De természetesen a legnagyobb inspirációul Edgar Allen Poe azonos című költeménye szolgált, amelynek nyelvezete bár elsőre kuszának tűnhet, mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer tegyen vele egy próbát.
O'Barr miután leszerelt a hadseregnél, visszatért Amerikába, ahol képregényíróként és rajzolóként dolgozott tovább más és más címeken, miközben saját történetének kiadását minden nagyobb kiadó mereven elutasította. Az áttörést végül két dolog segítette. Az egyik, az 1989-ben bemutatott Tim Burton-féle sötét és gótikus Batman film sikere, ami igazolta, hogy az emberek vevők erre a fajta látványvilágra, és az, hogy egy képregénybolt tulajdonosa, Garry Reed elolvasta James képregényét. Reed felajánlotta O’Barrnak, hogy pénzzel támogatja a kiadást és 1989-ben végre a nagyközönség is megismerhette a Holló történetét.
A képregénysorozat végül 1992-ben fejeződött be és négy részből áll: Pain & Fear, Irony, Despair és Death. A képregényekből több mint 876 ezer példányt adtak el, amely minden idők egyik legsikeresebb független képregényévé tette.
A sötét tónusú és megdöbbentően erőszakos tartalmú képregény megalkotása nem segített O'Barrnak a személyes tragédia feldolgozásában, és egy későbbi, már a filmváltozattal kapcsolatos interjúban elmondta, hogy „minden egyes oldal megrajzolásával egyre önpusztítóbbá váltam... vegytiszta düh sugárzik minden oldalból.” A Holló végül is nem a főszereplőre utaló megnevezés, hanem az őt a túlvilágról való átkelésben és bosszújában segítő madárra vonatkozik. A hollót szokás a halál madaraként emlegetni, hisz mint vészjóslón károgó, fekete tollú, dögöket felfaló madár kapcsolatban áll a holtak birodalmával, és a holtakat követelő véres csatákkal.
A képregény és a belőle készült film, amely ugyancsak magában hordozza a saját tragikus legendáit a fiatal színész, Brandon Lee korai halálát illetően, véleményem szerint még a mai napig is képes megragadni bárkit ebben a felgyorsult világban. Ha mást nem is, de azt mindenképp megtanítja nekünk, hogy a veszteség okozta harag és düh bár enyhülhet a bosszú által, de elmúlni végérvényesen sosem fog. Számomra Eric Draven karaktere jelenti azt a fajta hősszerelmest, aki még a halált is legyőzve próbál igazságot tenni kedveséért, hogy aztán földi dolgaikat rendezve végre Odaát együtt lehessenek.
Én Ben vagyok és mára ennyi lettem volna. Remélem tetszett az írás, és ne feledjétek, számtalan Holló relikvia lelhető fel a nagyvilágban mindazoknak akik a képregény vagy a film rajongói.
Képgaléria
