Sziasztok Vadászok!

Valentin nap alkalmából elhoztam Nektek egy igazi, romantikus kis történetet. Gondolom, mindannyian ismeritek William Shakespeare Rómeó és Júlia című művét, mely két ifjú tragikus kimenetelű szerelmét taglalja. Azt viszont bizonyára kevesebben tudjátok, hogy Shakespeare kölcsönözte a sztori alapját… Nem olyan régen kezünkbe került egy ősrégi iromány, ami egy különleges nyelven íródott és nagyon nem volt egyszerű lefordítani, mivel ilyen kriksz-kraksz-okból álltak a szavak.

De törhetetlen lendülettel, időmet és energiámat nem sajnálva lefordítottam Nektek ezt a történetet.

Ahogy korábban utaltam rá, az eredeti Rómeó és Júlia történetről van szó.

A két szerelmes ifjú meséje réges régen, de nem egy messzi-messzi galaxisban kezdődött, hanem itt a Föld bolygón a 20. században, a Róka idejében.

Az ifjak születésüktől fogva ellenségek voltak, családjaik időtlen idők óta harcoltak egymás ellen. Rómeó egy intergalaktikus vadász volt, nevezhetjük Ragadozónak. Családneve pedig Yautja volt, nem pedig Capulet. De Shakespeare sajnálatos módon félrefordította azt, de így legalább nem bukott ki olyan hamar a plágium. Na, vissza az ifjakhoz…

A történet másik főszereplője, Júlia nem önszántából érkezett bolygónkra, hanem későbbi szerelme családja próbálta éppen elhurcolni, hogy ezzel ártsanak az ellenséges famíliának, a Montague-knak.

Mivel a Yautja/Capulet család annyira megvetette a Montague-kat, így egyszerűen csak Idegeneknek hívták őket.

Na, Júliát szerencsére kemény (kitinszerű) fából faragták és nem állt szándékában hagyni, hogy csak úgy elrabolják. Pár rendkívül bájos és nőies farokcsapással és állkapocs-csattogtatással jobb belátásra bírta elrablóit, így azok kénytelenek voltak szabadon engedni a lényt, akarom mondani: a lányt.

Mivel akkoriban még nem volt telefon, így az ifjú Rómeó holografikus-híradás formájában értesült a történtekről. Nyomban útnak is indult, hogy megvédje családja becsületét és rendbe tegye, amit fivérei oly csúnyán elbaltáztak. A Földre érkezvén először testvéreit kereste meg, de szembesülnie kellett a ténnyel, hogy családtagjai életüket vesztették egy szörnyű űrhajó-balesetben. Ekkor a magány, az elkeseredettség és a harag olyan űrt keltett a fiú szívében, ami egy feketelyuk erejével próbált valamit magába szívni, hogy a veszteség okozta „vákuum” egyensúlyba kerüljön. Talán ennek a lelki mélypontnak köszönhető, hogy a lányt keresve a vesztébe rohant. De mi ne rohanjunk ennyire előre…

Míg Rómeó keresztülszelte a Galaxist, addig Júlia sem volt rest és a többi elrabolt Montague-val gyorsan új családot alapítottak és elkezdték visszaállítani családjuk egykori nagy hírét, úgyhogy szisztematikusan elkezdték legyilkolni, elrabolni és élő keltetőgépeknek használni az őslakos faj egyedeit.

Rómeó útja a csatornába vezetett és bár a lányt kereste, először csak annak rokonait találta, így gyorsan vérüket is vette, hogy csillapodjon a benne dúló vihar. Ez talán sikerült is volna, ha fel nem bukkan a lány, aki egyből rátámadott, hiszen felismerte a fiúban elrablói vérét.

Rómeó talán végezhetett volna a lánnyal, de első pillantásra elbűvölte annak csodás termete, angyali fürtjei és – ahogy a műben szerepel – káprázatos szépségű mosolya. Végre megtalálta azt a valamit, ami talán képes lehet kitölteni a lelkében honoló űrt. Innentől kezdve megkétszerezett erővel folytatta az ismét köddé váló lány kutatását és már tudta, hogyan ejtse rabul annak szívét.

Gyorsan neki is indult, hogy romantikus környezetet teremtsen a tökéletes randevúhoz, így lekapcsolta a helyi erőművet és felhomályba borította az egész várost szerelméért.

Júliát sem hagyta hidegen a Yautja ifjú, de magányra volt szüksége, hogy feldolgozza azt a káoszt, ami most benne tombolt. Gyűlölnie kellett a fiút, hiszen a családja ellenség, de közben minden vágya volt, hogy újra találkozzanak, így belement a játékba és elkezdett nyomokat hagyni maga után, hogy Rómeó végül megtalálhassa.

Miközben az ifjak egymást űzték a Montague család tagjai tovább folytatták azt a szinte középkori-barbár mókát, amit az őslakosok kárára űztek, így azok lassan megelégelve a vérengzést, egy drasztikus lépésre szánták el magukat, mégpedig hogy felrobbantják az egész várost.

A két szerelmes erről mit sem tudva elindultak utolsó találkozásuk színhelyére. Nem beszéltek egymással, nem hagytak üzenetet, szavak nélkül tudták egymás szándékát, hogy a másik hol és miért akar találkozni. Mire felértek a kórház tetejére, már mindketten égtek a vágytól, így azonnal egymásnak estek… A részletekbe nem mennék bele. Elég, ha annyit tudtok, hogy Rómeó szinte rögtön felnyársalta a lányt tűhegyes dárdájára, míg a lány ugyanezt tette a fiúval, csak ő a farkát használta erre a célra. A randevú ilyen hevesen zajlott, de sajnos a szerelmes csókra mégsem volt alkalmuk, mert az utolsó pillanatban, mintha a szerelmük lobbantotta volna lángra, felrobbant a város. Bár szerelmük beteljesületlen maradt, egymás karjaiban hagyhatták el ezt a világot…

Milyen romantikus, nem igaz?! 🙂

A randevú kezdetét ábrázolja a szobor, amit a képeken láthattok. A pillanatot, mikor a két ifjú szerelemtől fűtve egymásra veti magát. Az egyik képen az is látható, ahogy megfogják egymás kezét, elfeledve az ezredéves viszályt, ami családjaik közt feszül és felkészülnek életük egyetlen és legfontosabb keringőjére.

A szobrot egyébként a Hot Toys adta ki, de ha további infók érdekelnek, azt Cheryl-től kérdezzétek! Én túlságosan meghatódtam ahhoz, hogy tovább írjak.

Ui.: Ezt csak én találtam ki, úgyhogy nem vállalok felelősséget az irodalom karókért. Tessék csak olvasni! 🙂

Képgaléria

Szerző: Hunter
Dátum:
Kategóriák: Általános

Hozzászólások

Nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

További olvasnivalók



preloader